Tudod, fáj a szívem, amikor olvasom, hogy a megyémben uzsorakamatra adni, és azt felvenni bátrak élnek, s hogy ennek egy csöppje milyen vihart kavar a rendőrség, a média világában.
A megélhetési bűnözés egy hajszála, ami fényre derült. Mivel ezt magánemberként követik el, a büntetőjog és az emberi tényező csöndesen engedélyezi.
Azt, kinek a haszna, arról hallgat a fáma. Aki elköveti, az csak a hozzákapcsolódó másért vonható felelősségre, ami nem visszatartó erő. Aki szenvedő alanya, annak meg nincs vesztenivalója; se vagyona, se élete, csak a léte, aminek létrejövetele tévedésen alapul.
Akinek meg célja volna a társadalmat irányítani, az meg el van foglalva hatalmának mindenáron való biztosításával a gazdasági előnye növelésének érdekében.
Mi lenne a megoldás a húsz éves visszafejlődés megállítására, a sorok rendezésére, és a példaértékű fejlődés elindítására? Az élni és élni, hagyni? Összefogva könnyebb?
Miért kell csodálkozva mondani; nézd már! most döglött meg, amikor leszokott az evésről! A szomszéd lova miért nem döglött meg!
Mi lenne hát a megoldás?
Szerintem, ha mindenki végezné a dolgát. Az irányító végezné a feladatát, a dolgozónak engednék, keresse meg a kiadásokra a fizetési eszközt, a törvényt betartónak csak figyelmeztetni kéne az eltévedőket, a profit a családban maradva nemzetet alkotna, és mutatná a többinek; így érdemes. Miért bonyolult ezen egyszerűség? A profit, és az emberi tényező nem engedi. A gonosz még mindig kecsegtetőbb, mint a jóság.
Addig marad a mesék igazsága. Meg a siránkozás; odalett Mátyás! Véle az...
