Január
Nyelvem hegyére fagyott szavak
ajkam szélén üregébe hullnak
ízlelőbimbókat törve-zúzva
mint amikor a szikla hegynek
tetejéről rohan a mélybe
fák százait roppantva össze.
Szemem melegében didereg
könnyei között a félelem
nemeket láttatva körülöttem.
Gyomromnak éhségét csorbítja
test melegét vágyó értelem,
feladva dimenziók vágyát,
gondolkodom, tehát létezem!
Annyi minden itt maradt bennem,
s annyi minden szállott feléd
nehéz súlyával már súlytalan,
kiáltón a szó már hangtalan.
És újra, újra január van.
2009-01-03
