Sétáltam a neten a kultúra világában, keresve az írók, költők megjelenési helyeit. Van bőven. Csillogó-ragyogókivitelezésektől csicsás szinte mindegyik. Viszont a NYUGAT után loholót nem. És nem csak a külső megjelenésre gondolok. A tartalomra is. Igen, a tartalomra inkább. Amikor nem az író-költő vagy barátom csak fizess tagdíjat, és én segítek a megjelenésben, fejlődésedben is. S mire az egyén észbe kap, már meg is fejik, és tudása általános iskolai szintre tornázza fel magát. Ez persze a hozzáértők pénzéhségén is múlik.
Kétfajta költő-író van. Az egyik felülemelkedve a jelenen, megmutatja, amit lát. A másik megmutatja mindezeken felül, hová jutsz innen így, és hová juthatnál. És ez nem ragyogó gagyogás. Csak el kell választani a giccstől. És ehhez is tudás kell az olvasó részéről.
Mert a költő-író dolga nem más, mint a közös gondolkodás, a párbeszéd, és az egymás meghallgatása a megértés érdekében folyamat közkincsé tétele. Hívják tanítva szórakoztatásnak is.
Persze, én is figyelem az irodalminak nevezett felhozatal kínálatát. Próbáltam néhány műhelynek nevetett csoporthoz tartozni. Kudarccal. Kudarccal, mert az ember sajátossága, hogy inkább fél attól, amit nemért, minthogy megértené a hozzászólót. Így maradtam hitemben, alázattal, és szeretettel embertársaim felé, a harag helyett. Remélve azt, az emberiség önmagától való távolodásában egyszer fontosnak találja önmagához való visszatalálását.
