Szegény cigányok!
Bocsánatot kérek, hogy kiszaladt a számon, de ez jutott eszembe, amikor először hallottam fantasztikusan bölcs hírként közölve azt az egyszerű bejelentést; kicsi hazánkban felszámolják a cigány telepek döntő többségét. Ennyi volt a hír. Úgy eladva, mintha ez csoda lenne, és megváltozna tőle az a szó mögötti tartalom: cigány. Mármint az, ami a húsz év alatt rakódott e szóra, új tartalmat adva néki.
Napok óta formálom ajkaim között gondolati szinten némaságomban, vajon mit takarhat e hír. Mert jó dolog az, ha segítenek azokon a többszörösen hátrányos helyzetű családokon, akik önszántukon kívül beleragadtak egy reájuk kényszeríttet életformába, aminek politikai-gazdasági és társadalmi okait nem fejteném ki, (pedig érdemes volna…) mert nem ez a célom. Mit jelent az; megszüntetni a cigány telepeket? Okát értem. A miként hogyanját meg nem köti senki az orromra. Fogalmam sincs, milyen élni egy ilyen telepen. A mozgóképek látványa nem adja vissza. Ha meg végig megyek a közelében, csak félelem, meg legközelebb nem jövök erre gondolat tart távol. Más ez az érzés városon, és más a falun is. Visszatekintve az utolsó harminc évre, senki nem akarta megoldani e problémát. Minden párt maszatolta, piszkálta, de engedte bebőröződni, mert büdösnek érezte, mint az a gyermek, aki botjával piszkálta a tehénlepényt, aztán vagy reá szóltak, vagy magától rájött, jobb, ha hagyja, mert előbb-utóbb szagtalanná válik a napon, s a természet ügyesen megoldja majd.
Hogyan kezdődött? Talán akkor, amikor elvették a tanulás érdekét a szemük elől. Amikor azért kaptak anyagi javakat, hogy ne dolgozzanak. Amikor kitalálták, és jogszabályba rögzítették a megélhetési bűnözést.
És mi van ma? Láthatod te is. A bűnözés nagyságát, a maguk által létrehozott környezetüket. Azokat a lelki roncsokat, akik szaporodni képesek csupán, és mindent megtesznek az egyedfenntartás érdekében. Szomorú ez. És még szomorúbb az, hogy a mindenkori irányító rendszer szükséges rossznak könyveli el, amit az élőhelyének csökkenésével képzel megoldani, s néha-néha alamizsnaként odadob közéjük morzsákat megoldásként. Olyan ez, mint amikor a tehénlepényt senki nem akarja elvinni, de képes adni valamit, hogy letakarja valaki, meg jó illatú sprét, hogy a szaga elviselhető legyen, míg a természet meg nem oldja eltűnését. Egyre gyakrabban idézem fel magamban az a képet, amikor egy idősnek kinéző cigányember munkám során meghívatta egy sörre magát, s közben csak úgy maga elé mondta cigarettázása közben Tudja kérem! Nem értem én ezt a mai világot! Becsületben éltem a faluban kondásként! Szerettek a népek! A családomat is! Nyolc gyerekem volt! Hét ebbül ma a börtönben van, a nyolcadikat meg agyonütötte valaki a kocsma előtt! A nyóc család meg a sokk gyerekkel mindig éhes, és alig várják a nyugdíjamat! Eccer megkérdeném én a Jó Istentűl, mondja már meg nékem, mit vétettem én, hogy ezt érdemlem. Megoldás helyett fizettem még egy sört neki, és kezébe nyomtam néhány szál füstölnivalót. Ez volt számomra az elfogadható megoldás, mielőtt én lettem volna számára a Jó Isten.
Mielőtt arra gondolnál, miért nem oldják meg maguk, vagy nem is kellene, hogy legyenek, meg oly sok pénzbe kerülnének, nézd meg kik élik fel a reájuk fordított anyagi javakat, és akkor láthatod, milyen százalékban fordítják saját hasznukra.
Pedig csak annyi kellene… felismerni azokat az okokat, amik ide juttatták őket. Aztán a kozmetikázás helyett megszüntetni azokat. Ezt viszont nem lehet másként, csak leülve melléjük, s megmutatni azt a világot, ami az ő terükön kivüle létezik. Igen. Idő kell hozzá. Tolerancia. De ez a megoldás kulcsa. Mert amint látod, a cigány telep létszáma rohamosan bővül az ellehenitettekkel. És azt is tudomásul kell venni mindenkinek, hogy nem megoldás a közéjük lövetés, sem a lakóhelyük megszüntetése. Akkor sem, ha egyszerűbbnek tűnik. Mert a mindenáron való élni akarás újratermeli a problémát, s mi lesz akkor, ha már mindenki csak lopni akar járni, s ha már nem lesz kitől.
Hát ezért jutott az eszembe a hír hallatán; Szegény cigányok! Tudod! Már nem csak a cigányokról van szó! És remélem, a megbotránkozáson kívül eszedbe jut, hogy a következő akár te is lehetsz. Addig, míg nem csatlakozol a kívánt nagy csoporthoz; könnyebb irányítani a műveletlen főt!
2009-09-24
