Kő, kavics, kavicsocska
A megjelenések lehetőségével valóban meg is jelentek a beszéd igényességei az írásban, mint fecsegő motívum. Mint ahogy a könyvnyomtatás könnyebbé válásával az újságok rendszerességei. Vagyis, ha már felismerődött, és eldöntetett, egyszóval felkínáltatott, örökítsd írásban meg a beszéded, mert fontos lehet, ez meg is történt.
És sorra jöttek létre a csak nálam, csak most, vissza nem térő alkalom hagzatossággal azok a helyek, ahol ingyen kínálták az üres oldalakat, akár hozzá képekkel is, a betűk valamilyen rendezettséget tükröző halmazának. Mármint a magát mutatni kínálónak. Mert ugye, valakinek meg kell fizetni az ott fityegést; figyusz! Itt vagyok! Hahó! Na végre! Mert a harc a megmutatásért folyik, és nem a tartalom minőségéért. Hát persze! A minőség egyenlő a magamra való figyelem felkeltésére.
És mi van azzal, akinek a minőség fontos, de nincs viszonyítási alapja?! El lehet-e intézni azzal, hogy így jártál Vázé! Hol vannak azok az emberek, akik képesek kiválogatni a sok kavics közül a gyémántot, ami az olvasó szeme elé tolhat?!? Mert ugye az olvasó dönti el, hiányérzetének megfelel-e a kínálat?! Na de honnan döntené el? Honnan?!? Amikor teste éhsége nem engedi a lélek száguldását, csak pillanatokra? És akkor is válogatnia kell, hasznos és hasznosabb között? Hogy a haszontalanság kánaánjáról ne is beszéljek? És ugye e helyek kínálják magukat a netten, mint a könnyűvérű lányok szinkronhangjai vonaglásukban. A gondolat meg ott van a fejedbe. Ott erősödik izmossá válva; miért ne, ha már ingyér van! Ettül még feláll a farkam az asszonyra! Aztán, huss bele!
Persze, a beszéd ettől még nemesedhet is. Fejlődhet is. Hiszen a beszéd lényege, hogy megértessük magunkat a másikkal, hogy ne üssön agyon, mielőtt meghallgatna. Na de fejlődés-e az, amikor órákat tudunk beszélni a semmiről? Milyen a hasznossága az életünk társadalompolitikai gazdasági helyzetében? És hogyan hat az emberiség fejlődési ciklusára? És e ciklus hogyan teszi lehetővé a vágy beteljesülését, ami hajtja újra s újra a fejlődési arány beállításának helyességi vágyára?
Lehet-e véletlen az, hogy egyetlen Írás maradt fenn az emberiségnek történelméből, ami a megbocsátásra, és a szeretetre épül, és egyesével szól az olvasójához? És lehetséges-e, hogy ebben nem tartotta az ember az energia, a távolság legyőzése és más, még fontosnak tűnő értékrend megemlítését?
Miért van az az érzésem, hogy csak az ember egymásközti viszonyát érezte fontosnak? Annak hibáitól óv minket? És nem tudjuk mérni, mióta?
2009-02-23
