- Miért nem tudom megemészteni a háromszor négy méteres szobának nevezett légtér szorítását?! Mi zavar?! Pedig létezik. Minden tízemeletesben emeletenként élnek benne emberek! Vagyis lakják. Aludni járnak bele. Meg a fene sem tudja miért. Valahogy belakják. Elfogadják az általa nyújtott kényelmet. Örömmel? Kényszerűségből?. Vonzó az olcsósága. Nem kel leveleket seperni. Se havat lapátolni. Gondozni a kertet. Minden közel van. Elérhető távolságban közeledik a vágyakozás tárgya. Telefon, net, tv-csatornák, élelmiszerhegyek, szolgáltatás, szórakozás. Vonzó a kínálóknak a tömeg defektus. Desszertnek meg a fület tömítő zajszint, a szemet szárító levegőszennyezettség, a test egymáshoz közelsége, ami mégis növeli az egyedek közötti távolságot. Ez a város zsúfolt magánya. Ha ő vesz, én is megtehetem. Ha ő lop, én is… becsaphatok mindenkit, ameddig a szabályozás rendje engedi. Felesleges gondolatok ezek. Az alkalmazkodás gyors hiánya. Gyermekem, esetleg annak gyermeke is issza majd a levét. Lemarad a tisztességtelen harácsolásban. Rosszabb esetben kimarad belőle. Becsület? A szegénység mellén értéktelen plecsni. Az élhetetlenek rögeszméje, hogy így érdemes. Annyit kapok munkámért cserébe, hogy akarjak jobban élni. Ezzel is a hasznát növelem. És lehet, hogy észre sem veszem. Nem lázadok, mert van mit vesztenem. Csak, már elfelejtettem, hogy mi az. Szerencsésnek érzem magam, ha leszar egy madár. Jó, hogy nem egy elefánt teszi. A jó emberek kolduson halnak meg. Szétosztják önzetlenül amijük van. A gazdagok között is van, aki nem becsüli, amit másoktól ellopott.
- Vesd már szemeidet a látványra! Kötelességed! Meg férfi vagy! Nézz és láss! Csak zúgnak a csöndben a szavaid! Fáj a fejem. Kérsz egy kávét?!. Na!
A férfi továbbra is feszengve ült a székén a monitor előtt. Látja a három test élvezetre való törekvését. Hallja hozzá a hangokat. Uncsi pornófilmként vonszolja magát képekben a tegnapi élvezet. Amatőr szereplők profi cselekedetei. Még jó, hogy nem szagos a felvétel. Szeme keresi a nem odavalót. A természetelleneset. Aztán csak nézi az előtte bonyolódó cselekedetet. Pisilni kellene… vagy csak kezébe venni
- Itt a kávéd!
Társa orra alá teszi a gőzölgő melegséget. Agyába kúszik a józanító illat. Feléje nyújtja a fülhallgatót. Mellei fogságában pajzánkodik a gondolata. Pisilni kellene. Vagy csak kezébe venni. Mi lenne ha…
- Itt a kávéd!
Társa arca előtt hagyja vonásait. Mosolyog. Ő meg nézi, nézte, nézi félve, hátha gondolatolvasó.
- Pisilj előtte! Rázd meg, ne hozd vissza a szagot! Addig folytatom a nézést. Hátha találok valamit. Na, mi van!? Sehol egy vibrátor?!.
A társ elgondolkodik feleség, család, hit és bizalom egységéről, és elindul. Ülve pisil, nehogy nyomot hagyjon a nadrágján. Meg hátha vendéget hoz beleiből a szél. A nő mozdulatlanul ül a székén, ujjait a kezelőn tartva. Lehuppan a kávéja mögé, és szürcsölni kezdi az illatos melegséget.
- Csak úgy, mint otthon! Ne zavarjon, hogy itt vagyok! Hisz társak vagyunk!
- Ja! Ja! Van valami?!.
- Csak szeretkeznek. Tisztára, mint a filmeken.
- Ja! Ja! Ingyen mozi! A neten még fizetnének is érte!
- Még jó, hogy nékünk ez a munkánk!
- Inkább annak tartozéka! Lehetséges nyom valamihez.
- Folytatod? Én elkezdeném átfésülni a külső felvételeket.
- Művelődj még egy kicsit. Szunnyadnék pár pillanatot.
- Jól van! Vedd már ki a kezed a zsebedből!.
- Vicces vagy! Ha! Hah!
A férfi elindul a kényelmesnek látszó bőrfotel felé. Úgy helyezkedik, hogy lássa a nőt. Kíváncsi, felizgul-e. Tudna véle mit kezdeni… és álomba ringatja a lehetőség. Szép, izzadós, meleg, meg valószínűsíthető. És variálható… magához igazítva… újraélhető… Mint egy kellemes dallam, lüktetet benne a vágy kielégülése. Még szöveget is talál hozzá… péntek az én napom, testem a zenére hangolom…
- Ébredj már! Találtam valamit!
Először arra gondol, megvalósul a benne lévő álom. Még kollégával nem próbálta munka közben… Milyen ajándék lenne az élettől… Eltitkolható, gyönyörű gyönyör…
- Nem mondom még egyszer! Indul a szódavíz!
- Muszáj most! Engedj vissza!
- Már megint velem szeretkeztél!?.
A férfi kijózanodva lép a nő mellé. Elárulja izzadságában a szagok ereje.
- Na! Mi van! Vége a filmnek?
Az ujjak visszatekerték a számlálót. Mindketten nézik az újrajátszást. Az végzi a dolgát. A szoba fénybe vakul, aztán minden a szeretkezés előtti állapotra utal. Visszaáll a háborítatlan csönd, a fény-árnyék lassú mozdulatlansága, aztán nevetés, belépnek hárman, vetkőzni kezdtek, csókolózva, mohón, élvezettel.
- Nem nyúlok semmihez! Folyamatos a felvétel a számláló alapján. Manipulálásnak nem látszik nyoma. Mi értelme lenne. A külső felvételek is ezt mutatták a kollégák véleménye szerint. És mégis ijesztő ez. Több mint ijesztő.
- Ezért vagyunk itt.
- Ez még nem a megoldás.
A férfi telefon után nyúlt az asztal zsúfoltságában, tárcsázik, majd megnyomja a kihangosító gombját. A szöveg hidegrázásként hat rájuk. Előfizető ezen a számon nem kapcsolható. Előfizető ezen a számon nem kapcsolható. Majd három nyelven ugyanez.
- Ez a főnök piros vonalának száma…
- Nézd! A mutató visszafelé jár!
Mindkettőjükben értelmetlenség keresi a válaszlehetőséget. Homlokuk izzadni kezd. Fáj bennük a valóság. A kérdések csoportokba gyűlve rendeződnek bennük. És nő a fájdalom értetlensége, ahogy távolodik a megoldás lehetősége.
- Próbáld most te!
A telefon csöndjében újra szól a gépi hang, előfizető ezen a számon nem kapcsolható. Előfizető ezen a számon nem kapcsolható. És három nyelven megint. Az óra még mindig visszafelé járt.
- Nézz már ki az ablakon! Tele kéne lenni emberekkel az utcának!
A férfi tolmácsolja a függöny árnyékából.
- A kocsik, a villamos ugyan úgy megy, az emberek is előre haladnak. A nap süt, az árnyékok szokványosak. Csak a téren lévő óra számlálója jár visszafelé. Mint itt bent. Amúgy minden normális. A teraszon ülve beszélgetnek ivás, evés közben az emberek. Semmi ijesztő, vagy szokatlanra utaló jel.
- Ugorj a net hírportáljaira! Valaminek lennie kell!
- Semmi! Semmi. A szokványos politikai, gazdasági bulvár ürességek. A szokásos kábító szófosás! A dátum! A dátum! Ma nem 2008-10-18 16:09 van…
- A telefonom ugyanazt mutatja, ami a net jobb sarkában vöröslik…
- De ma egy héttel később vagyunk…
- Mihez képest! Mihez képest mondjuk ezt.
- A bennünk lévő érzés alapján.
- Akkor mi is a valóság?
- Előre haladunk, és az óra mégis visszafelé jár… értelmetlen… mint a robbanószerkezet időzítője…
- Ezzel most mit akarsz elérni?!? Szarjam össze magam?!. Kell lennie megoldásnak! Szemünk előtt kell lennie!
- Akkor miért nem így van?.
Újra böngészik a netes hírportálokat, a felvétel változás előtti s utáni pillanatait, keresve azt, amit nem találtak eddig. A csoda elmarad. Az óra visszafelé jár, a neten a szokványos szófosások, a felvételen megint szeretkeznek. Köréjük zűrösödik a csönd, nehezedik köztük a tehetetlenség az ismeretlen félelmétől, és testükre izzad szagosodván.
- Az nem hírérték, hogy visszafelé jár az óra. Még akkor sem, ha nem csak a miénk. Még az sem, hogy a közel hétmilliárdból nékünk tűnt fel.
- A megoldás ott van a bibliában…
- És Isten nékünk szólt, mert nem tehetünk semmit…
- Ez már a mi lenne, ha kategória.
A férfiizguló képesen nézi a felvételen a szeretkező hármast. Elindul benne; mit csinálna jobban, mit másolna csak a zseb hoki helyett. Majd halkan maga elé mondja
- Miért nem tudom megemészteni a háromszor négy méteres szobának nevezett légtér szorítását?! Mi zavar?! Pedig létezik. Minden tízemeletesben emeletenként élnek benne emberek! Vagyis lakják. Aludni járnak bele. Meg a fene sem tudja miért. Valahogy belakják. Elfogadják az általa nyújtott kényelmet. Örömmel? Kényszerűségből?. Vonzó az olcsósága. Nem kel leveleket seperni. Se havat. Gondozni a kertet. Minden közel van. Elérhető távolságban közeledik a vágyakozás tárgya. Telefon, net, tv-csatornák, élelmiszerhegyek, szolgáltatás, szórakozás. Vonzó a kínálóknak a tömeg defektus. Desszertnek meg a fület tömítő zajszint, a szemet szárító levegőszennyezettség, a test egymáshoz közelsége, ami mégis növeli az egyedek közötti távolságot. Ez a város zsúfolt magánya. Ha ő vesz, én is megtehetem. Ha ő lop, én is… becsaphatok mindenkit, ameddig a szabályozás rendje engedi. Felesleges gondolatok ezek. Az alkalmazkodás gyors hiánya. Gyermekem, esetleg annak gyermeke issza meg a levét. Lemarad a tisztességtelen harácsolásban. Rosszabb esetben kimarad belőle. Becsület? A szegénység mellén értéktelen plecsni. Az élhetetlenek rögeszméje, hogy így érdemes. Annyit kapok munkámért cserébe, hogy akarjak jobban élni. Ezzel is a hasznát növelem. És lehet, hogy észre sem veszem. Nem lázadok, mert van mit vesztenem. Csak, már elfelejtettem, hogy mi az. Szerencsésnek érzem magam, ha leszar egy madár. Jó, hogy nem egy elefánt teszi. A jó emberek kolduson halnak meg. Szétosztják önzetlenül amijük van. A gazdagok között is van, aki nem becsüli, amit másoktól lopott.
- Vesd már szemeidet a látványra! Kötelességed! Meg férfi vagy! Nézz és láss! Csak zúgnak a csöndben a szavaid! Fáj a fejem. Kérsz egy kávét?!. Na!
A férfi továbbra is feszengve ült a székén a monitor előtt. Látja a három test élvezetre való törekvését. Hallja hozzá a hangokat. Uncsi pornófilmként vonszolja magát képekben a tegnapi élvezet. Amatőr szereplők profi cselekedetei. Még jó, hogy nem szagos a felvétel. Szeme kereste a nem odavalót. A természetelleneset. Aztán csak nézi az előtte bonyolódó cselekedetet. Pisilni kellene… vagy csak kezébe venni
- Itt a kávéd!
Társa orra alá teszi a gőzölgő melegséget. Agyába kúszik a józanító illat. Feléje nyújtja a fülhallgatót. Mellei fogságában pajzánkodik a gondolata. Pisilni kellene. Vagy csak kezébe venni. Mi lenne ha…
- Itt a kávéd!
Társa arca előtt hagyja vonásait. Mosolyog. Ő meg nézi, nézte, nézi félve, hátha gondolatolvasó.
Az óra visszafelé jár felettük a fal fogságában.
