Hány éve színészkedem? Gondolkodnom kell.
Mivel a szüleim az igazság fontosságára és követésére nevelt, az óvodába még ez volt a valóság, s nem éreztem a hátrányát. Az általános iskolában szembesültem először - úgy a harmadikban -, nem nagyon megy a színészkedés a feleléskor. Hiába tudtam kilencven százalékban, eladni a tudásomat már csak ötven százalékban sikerült. Jegyeimen meg is látszott. Kezdtem irigyelni azokat, akiknek a kevés tudásukat úgy sikerült eladniuk a tanárok felé, mintha az egész birtokában lennének. Aztán lassan megtanultam kinél lehet és kell színészkedni, s ki nem viseli el. Ez volt az élet. Elfogadhatóvá vált. És kezdtem élvezni is. Aztán Makón - József Attila jelenlétének képzetében - úgy döntöttem, vége! Nincs színészkedés, csak a valóság, s ennek viselem is a terhét. Nehéz teher volt a pár súlya alatt lélegezni. Majdnem ki is csaptak. Aztán mégis sikerült a három szám különbségű érettségi. Ami azt jelentette, ha év végén kettes voltam, és érettségin jeles lettem, akkor menni kellett pótvizsgázni. Ezért nem lettem jeles. Aztán a tudással felvértezve kiléptem a nagybetűs életbe, ahol nyíltan csalt mindenki, és kiröhögtek, amikor jeleztem, nem így tanultam. Nem habos torta az élet! Mindig az arcomba dobták. És tényleg keserű volt. S teltek az évek.
Hány éve is színészkedem? Gondolkodnom kell...
