Már félek az éjjeltől. Azoktól, akik kevesellve a segélyt, éjjel járnak összeszedni a kiegészítést. Tehetik, mert nincs bennük már félelem a törvénytől.
És félek a nappaltól, mert jöhet valaki, akinek oda kell adnom az értékeimet, mert fegyver van a kezében. Mert jöhet valaki, aki ellenőrzés címén találni akar hibát, hogy a csekket a kezembe nyomja. Mert jön az APEH, és követeli a jussát. Emlékszer arra, amikor egy disznónak meghatározták, tízet kell fialnia, ebből öt az állam jussa, a többi a dolgozóé. Néha belegondolok, hányan vettek és mennyi malacot, hogy tudják teljesíteni a beadást, mert szerencsétlen disznó nem tudta, hogy néki tíz malacot kell e világra nyögnie?!?
És félek Istentől, mert az éhség elvitte szemem Arcáról.
Szóval… ülök egy összecsukható széken, mint önfoglalkoztató magánvállalkozó férje, és sírhatnékom van, mert fizikailag tehetetlen vagyok. És mint karácsonytáján, - angyal a semmiből – világosodik meg elmémben a gondolat! Fel kell számolni mindent! Nincs kényszermunkahely, nappal nem jönnek rabolni, nincs ellenőrzés, mert kell a pénzem, és nincs APEH, mert nincs lehetősége elvenni tőlem képzelt jussát! Éjjel nem jönnek a segélyüket így kiegészítők, mert koldusságom értéktelen immár. Megtanulom kihasználni a joghézagokat, max segély, nó munka, kanyec felelősség! Óh! Látom a Kánaánt! Sex! Jazz! Mámor! Na, jó! Sex ebben a korban kihagyható.
A fájdalomcsillapító becsapja érzékeimet, nem fogom, hanem ölelem a kartondobozokat, lépcsőre fel, árazás, polcfeltöltés, kedves mosoly a betérőkre, ellenérték pénztárba. Most nem érdekel az éj, a reggel, a nap árnyéka. Ma igazán idilli a hangulatom! Nyugdíj és segélyosztás volt. Ráérek januárban megvenni a leadásra a malacot! A segély amúgyis sekélyessé tenné a hétköznapomat!
