Háttérzajként hallgattam a tévé műsorát. Jól esett így pőcsikélni. Olyan semmitcsinálós hangulatban, hogy ki kit, meg mivel. Csak mondta, mondta, mondta, és mondta. Én meg csak arra gondoltam, mondjad, mondjad, mondjad. Robbangatnak, gyilkolnak, megsemmisítő csapást mértek, anyjával élt nemi életet, együtt nevelik gyermeküket, apa meg a lányának ölében éli életét, s nem haszontalanul, és még nem is erőszakkal. Szóval már a tévé is beszállt a semmitmondó hírhajszába, hogy csak őt nézzék, mert a reklám. A reklám határozza meg a tudatot. Sehol, hogy megosztotta étkét, meg lakását, meg melegét, örült a karácsonyi ajándéknak, együtt sírva nevettek, csókolva egymást, hogy nem kellett volna, de mily boldog vagyok.
Drága az energia, elérhetetlen az ingyenes orvosi ellátás, az iskola elvégzése után meg tapétának sem jó a megszerzett tudás. Az állam kiszervezte magánkézbe a hasznot, így mondhatja, nem én emellek, hanem a piaci helyzet.
Persze jogom van a munkához, az élethez, a halálhoz, de ha csak rendesen leadózok belőle.
Mondd, hol van az, hogy az ember az érték, és az értéket meg kell becsülni?! Mondd, hol van az az értékrend, amihez lehet viszonyítani, ami állandó az örökmozgóban, mert valaminek lenni kell?!? Kell hogy fönntartson egy rendet, ahol nyugalomban lehet élni, tudva, hogy lesz holnap. Persze ennek ára van. Ára, amit egy emberöltő nem biztos, hogy túl él. Egy emberöltő. Közel ötven év. Több millió halott. S emlékük, miközben egymás husának evésén sietünk, hogy másnak ne jusson. És még csak láttató vagyok. Mi van, ha közelébe igyekszel venni a levegőt hangtalan, nehogy észre vegye más, hogy ott vagy, s ő pont éhes.
... fel kéne tenni egy mindenki keze ügyébe matató hirdetést. Dizájn, meg sokkoló szemfogó... hogy szobafestő-mázoló belső munkára alkalmazandó... hozzáértés szükséges.
Azt mondod korai volna? Mihez képest! Tegnap azt mondták, a Megváltó túl messze van még. Meg amugyis haragszik fia haláláért.
