Tanács elnök, meg a polgár mester
Dógom a Hivatalba rángatott. Nem akartam menni, de a muszáj az muszáj. Meg nagy Úr is. Mán, mint nálunk, a hon polgárainak. Ott intézik az ügyeket. Meg a bajokat.
Átverekedtem magam a cigánynak mondott nő és gyerekhalmazon, akik csak segélyre vártak csupán. A munka nem érdekli őket. Itt nálunk. Az ügyesebbje kezét már pesten töri a munka. Aztán a szobányi rendetlenség, meg a kosz. Balról egy hivatali dolgozó ép barátjával beszélget telefonon. Nem zavarja jelenlétem. Jobbról, a félig nyitott ajtó mögül beszédfoszlány.
- Polgármester úr! Hiába van rá pénz, mit adjunk munkának! Nincs már mit csinálni. – mondja egy biztosnak tűnő férfihang.
- Négy ezer forintunkba kerül egy ember… nehogy már ne használjuk ki.
- Akkor mondja meg, mit csináltassunk velük.
- Valamit tanaljatok ki. Ne hagyjuk veszni azt a pénzt.- mondta a polgármesternek gondolt hang.
Egy órán át hallgattam a civódásukat. Nem zavarta őket, estlég segíteni kellene nékem. Mintha funkcionális analfabéták beszélgettek volna. Minek az ingyen pénz, amikor dolgoztatni kéne érte.
Milyen gazdagok vagyunk! Ha már az is baj, ha munkát adhat valaki, aminek költségeit az állam viseli. Hogy a hivatal dolgozóinak hozzáállásáról ne is beszéljek. Mi az, hogy nem kell a pénz, mert dolgoztatni kell cserébe! Mi az, hogy egy lakóközösségben nem lehet munkát adni! Ott, ahol a szegényég mutatóiban is gazdagodik! Ott, ahol a mezsgye vonalán a szomszédéra borítja a szemetet, hogy ne az övén legyen, mert a kukát kihúzni a kapu elé, az már gond.
És még nem is beszéltem az értelmes munkáról. A termelésről. Akár a mezőgazdaságéról sem. A sok parlagföld láttán.
Ilyen gazdag ez a lakóközösség? Ennyire boldog ezen ország, hogy kiszórja a pénzét az ablakon a szélnek? Minek azon önkormányzati lét, ha már az állam lenyúlását sem használja ki. Pedig maga a hatalom kínálja fel.
Dolgom intézetlenül hagyva, halottam sírjánál emlékeztem tevékeny életére. Közben a kapa, és a gereblye végezte munkáját a kezemben. Helyét kerestem a dudvának, s mivel dombocskán tettem mindezt, a tároló közelében két közhasznú munkás heverészett a gazban. Baltájuk összetámasztva, hogy emlékezzenek, hová tették le. Még is más ez így, mint segélyre várni. Legalább nem rontja otthon a tv a szemüket.
