Azt mondják, amikor a gonosz (így kis betűvel) látja jussa átvételének ideje van, mohón tapad a pillanatra, amikor még a test és a lélek együtt szagosodik. Trófea néki a pokol tornácán, és szeretné, hogy csak az övé legyen, hisz megígéretett cserébe néki. A lélek meg szeretne üzenni a koporsóba tett testen, a ravatalon is az őt körben állóknak. Megöregíti, félelemmel torzítja el a látóknak, hogy te is így jársz, ha elfogadod a kecsegtető lehetőséget, mert a más világ végtelen szenvedései várnak reád. A testet körben állók, meg csak annyit mondanak magukban; jól megöregedett hírtelen… milyen szép ember volt… a közvetlenül a koporsóra támaszkodók meg csak magukat sajnáltatják; mi lesz vélem nélküled.
Meg azt is mondják, aki abban a pillanatban látja hová lép be, testének arcán kisimulnak a ráncok, és megfiatalodik rajta az idő. Széppé teszi a koporsót. Így üzen, jobb helyre ment, mint a földi léte. Vágyjanak reá. Akik meg látják a ravatalon a koporsóba tett testet a hozzátartozók által körbe sírva, meglepődve ismerik el; hogy megfiatalodott.
Apósom arca fiatalosan erőtől duzzadó volt a test halála után. Ingujjra vetkőzve álltuk körbe férfiak az a helyet, ahol a munkások arcán izzadt a létük, miközben gyorsan hányták a földet fehér gesztűjükben ideges lapátnyéllel a koporsóra. Történt mindez december hatodikán, amikor Miklós gondolkodott a közel húszfokos melegben, estére mit vegyen fel, elindulván a tisztára varázsolt szagtalan csizmákba dugni az ajándékot.
Azt mondják, a tárgyalást (bevezetés, tárgyalás, befejezés; fogalmazás részei) illik úgy befejezni, hogy az összegzésben útmutatás legyen az olvasónak. Igen, meg kellene mondani az erősebbnek, mi a gyengéi. Így marad ezen írás is a net fiókjaiban, olvasójára várva.
