Ez a bejegyzés inkább arról szól, milyen elvárásom van egy alkotóműhellyel szemben, amelyikkel azonosulni képes vagyok.
Etikett
„Nem akkor vagy jó, ha mindenkiben csak a jót nézed, hanem ha a jót nézed, a rosszat pedig elfogadod.” Írta Szombathelyről Anita a blogjában. Ez indított el az alábbiak kifejtésére.
Barangolva a neten, sok-sok portál létezik, akinek saját irányelveiknek és etikettjeinek megfelelően szerveződnek az irodalom valamelyik ága mentén csoportosulva. Ami óhatatlan, előbb utóbb közösséggé fejlődnek. És ez így van jól. A különböző egyéniségek szellemi tudásuk birtokában képesek megtalálni saját helyüket és elhelyezve azt a többiekhez mérten, beazonosítják magasságuk hangsúlyozása nélkül. Vagyis; minél magasabb szinten van az egyéniség, meg a tudása, annál nagyobb a hite, az alázata az írással foglalkozók, és embertársai felé. Ahogy ez csökken, annál erősebben nő a saját szerepének elfogadtatása a másikat is képesen tiporva. Ez a két végzet létezik. A portálhoz tartozóknak meg ott van a lehetőség, hogy valamelyik oldal mellett színt valljanak, esetleg egyensúlyozzanak közöttük. Mert uralkodik a vágy; valahová tartozni kell. De vajon érdemes-e feladni énünk darabját a bizonytalanságért? Csak azért, hogy elmondhassuk; én ide tartozom?
A kérdés megválaszolása, vagy annak eltolása bizonyítottan károkat okoz. És nem csak a megalkuvás miatt. Visszafejleszti az egyéni fejlődést is. Ettől már jobb az egyéniségnek, ha magányos sziklaként áll az időben, vagy marad a fecsegő szintjén, ahol talán a köznyelvet színesíti, esetleg emeli a színvonalát. Mert aki fejlődést ígér, és gondalatti szabadságot, az nem tesz mást, mint hisz a maga alkotta rend fontosságában. Aki meg követi, az meg bízik benne, hogy követhető számára is, és többé lesz általa. Ez eddig elfogadható, és méltányolhatóan követhető hittel és alázattal, belevetve magát a közösségbe, helyét találva benne a többiek hasznára is.
Amikor nem jól működik a közösség, és csoportokká esik szét, már elveszti a vonzerejét, imását, értékrendjét. Kialakulnak az egymással is harcolni képes párfős hangadók, akik fensőbbségüket féltik, és mindenáron csak én vagyok a jó érzést erőszakolják a többiekre. Az oldal létrehozóinak felelőssége az, hogy az eredeti célnak (irányelv, etikett) megfelelően kordában tartsa a csoport közösségét. Ez nehéz megvalósítani, mert a hangadók bizonyos népszerűséget sugallnak maguk köré, ami nem más, csak délibáb. Persze, a fejetlenség és a kivagyiság már nem a fejlődés lehetőségét mutatja, sem a magyar nyelv kultúráját, hanem a hanyatlásét. Ugyanezt teszi az is, amikor kultúráltan és viccesen, szellemi nagyságot fitogtatva tapossák a másikat. Mindezek eredője a félelem butasága; mi lesz, ha kiderül, nem én vagyok a legjobb.
Mivel az íróember jellemzői (tanulás, tehetség, Isten kegye a vállán) nem engedik meg hite és alázata inflálódását, és benne van nem csak a saját fejlődése, hanem a közösség egyéniségének összetevői szintjének emelése is, nem a magamutogatás, és annak felsőbbrendűsége a célja. Ezért követhető tisztelet övezi azok között, akik felismerik mindezt. A kérdés már csak az, érdemes-e ilyen közösséggé alakítani a csoportokra széthulló portál köré csoportosulókat. Mielőtt megválaszolnád magadban egyéniséged alapján a gondolatomat, csak annyit mondanék: mindenben van valamennyi érték. Az értéket viszont érdemes megmenteni.
És itt jön az írásomat indító idézet Anita blogjából; „Nem akkor vagy jó, ha mindenkiben csak a jót nézed, hanem ha a jót nézed, a rosszat pedig elfogadod.” E szemlélet a túlélésre buzdít, okozat formálóként, meghagyva az okot. Akkor vagy jó, ha felismered a jót, és a rosszat, és képes vagy a jót folyamatosan erősíteni, a rosszat meg folyamatosan gyöngíteni. Én így változtatom meg az Ő gondolatát. Tiszteletben tartva az egyéniségét a maga fokán.
És már várod, miért írtam le mindezt, s hogy mi köze az irodalmi portálhoz!?!
- Itt vagyok. Sokat köszönhetek Néki.
- Irányelveiknek és etikettjének szem elé emelése.
-. Mivel ez egy írói műhely, és az írók különböző tudás, egyéniség és tehetségi szinten keresik helyüket a jobbá válás reményében, talán nem ártott leírnom a föntieket.
Én úgy képzelem egy irodalmi portál elfogadását, ha megtalálom a helyem egyéniségemhez mérten a többiek viszonylatában. Ha tudásukat beépíthetem magamba, és részt vehetek nem csak a magam fejlődésében, de a csoport nívójának emelésében is. A hit, az alázat, a bizalom, az őszinteség légkörében hamis istenek nélkül. Tolerálnom lehet valamilyen szinten, de nem alkuszom meg azért, mert akkor könnyebb. Én egyszerre akarok alkotni, és tanulni, valamint segíteni a tudásomat akarókat. Ez egy alkotó portálnál a minimum elvárás. Ez ülteti le egymás mellé az embereket, és ad örömet az alkotáshoz, ahol egymás kontrollja is működik. Hogy hány ilyen hely van? Nézz szét, mennyi a magányos nagyság.
Mindez nem azt jelenti, hogy az irodalmi portál rossz, és meg kell változtatni, vagy el kell hagyni. Hit, alázat, bizalom feladásával.
Nem akkor vagy jó, ha mindenkiben csak a jót nézed, a rosszat pedig elfogadod. Akkor vagy jó, ha a jót folyamatosan erősíted, miközben a rosszat folyamatosan gyöngíted, s közben a megfelelő toleranciád mutatod.
2009-09-21
